Egészen döbbenetes mit műveltek velem. Itt nem könnyeztem, nem pityeregtem, hanem tisztán sírtam… Bőgtem, mintha nem lenne holnap…

A Hope egy olyan alkotás, amelyet legszívesebben mindenkinek ajánlanék, de közben meg talán óva intenék bárkit is attól, hogy megnézze… (Persze ez utóbbi nem is annyira igaz!) Azt tudom valójában tanácsolni, hogy ne olvassatok utána. Semmit. Egy sort, de még csak egy rövidke leírást se! Nézzétek csak meg, aztán meglátjátok…

Lehet, hogy sokat láttál és olvastál már… Azonban a Hope – szerintem – téged is meg fog lepni. Nekem kicsit olyan, mintha most újra gyerek lennék. Aki hatalmas szemekkel rácsodálkozik a világ ilyen fajta kincseire. Meg talán kicsit önmagára is.

A film egyik legnagyobb csodája egyébiránt az, hogy minden annyira realisztikus és hiteles benne, hogy nincs egyetlenegy mosoly és könnycsepp sem, amely nem jókor és jó helyen csillanna fel benne. Kétség nélkül állítom, hogy ez a 2013-as produkció egyszeri és megismételhetetlen. Olyan, amely úgy mesél – többek közt – a szeretetről, ahogyan nagyon kevesek tudnak.